A Mozinet Magazin 2006 szeptemberében tanulmányi versenyt indított középiskolás diákok részére, melyeket azóta minden évben sikerrel rendez meg. A versenyen minden olyan iskola diákja részt vehet, amely regisztrált programunkba. A regisztráció és a csapatok indítása ingyenes!
Az immár hetedik alkalommal meghirdetett vetélkedő a 2012-2013-as tanévben Jankovics Marcell animációs filmrendező közreműködésével vezet be a kultúrtörténet és az animációs műfaj titkaiba.
Sorozatunk idén – a versenyben korábban részt vevők visszajelzéseinek megfelelően – a hazai filmtörténet, azon belül is az animációs film és a magyar mesekincs feldolgozásának témáját járja körül.
1956. áprilisában a 9. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a nagyjátékfilmek versenyében vetítették Fábri Zoltán Körhinta című alkotását. Díjat ugyan hivatalosan nem kapott, de a közönség és a kritikusok egyöntetű ovációval fogadták.
François Truffaut, aki ekkor még nem rendezőként, hanem újságíróként vett részt a rangos eseményen, egyenesen személyes kedvencének nevezte, szubjektív rangsorában pedig az első helyet ítélte oda neki. Dicsérték érzékenységét, különleges atmoszféráját, de mégis leginkább a főszerepeket alakító színészpárost, Törőcsik Marit és Soós Imrét. Törőcsik Mari szépsége és tehetsége eleve mindenkit megbabonázott, Soóst pedig nemes egyszerűséggel csak a magyar Gérard Philipe-ként emlegették. A hazai fogadtatás hasonlóan pozitív volt, az Új Hang című folyóirat kritikusa például így értékelte a darabot: „Fábri kerüli a mondanivaló közvetlen kifejezését, az életet ábrázolja, nem szorul arra, hogy a szónoklás eszközeihez folyamodjék. Irtózik az álpátosztól, ezért van olyan hősi szuggesztív ereje filmjének, az ember ezért nem tudja kivonni magát egy pillanatra sem a hatása alól.” (Illés Jenő, Új Hang, 1956. 2. sz.)
Az idézett szerző tehát világosan megfogalmazza a siker titkát: a film magával ragadó feszültségét elsősorban az ügyesen felépített történet, nem pedig a didaktikusan szajkózott politikai tételmondatok teremtik meg. A precízen kidolgozott dramaturgiai szerkezet mégis fajsúlyos mondanivalót hordoz, ami Fábri életművének többi darabjához hasonlóan egy komoly erkölcsi dilemma kibontásában ölt testet. A Körhinta cselekményében tárgyalt legfontosabb kérdés így nem is lehet más, mint a vidéki Magyarország régi és új morális rendje közötti tátongó szakadék, az évszázados tradíció és a modernség látszólag feloldhatatlan ellentéte. Bár a felvételek nagy részét budapesti műteremben forgatták, a körhintás vásári jelenet díszletei pedig egyenesen a Népligetben lettek felállítva, a fejlődni akaró, de múltjával szakítani nem tudó falu- és tanyavilág mind romantikus szépségében, mind reménytelen elmaradottságában hitelesnek tűnik. Talán az sem véletlen, hogy a fiatal és haladó gondolkodású gazda szerepét éppen Soós Imrére osztották a szereplőválogatásnál, hiszen ő maga is a legegyszerűbb paraszti sorból származott. A balmazújvárosi nyolcgyermekes család tehetséges fia ugyanis mintegy a vak szerencsének köszönhetően került a filmiparba, ahol múltjára való tekintettel sokáig főleg tiszta szívű, de élelmesen ravasz szegénylegények megformálásában vihette a prímet. A tragikus sorsú színész egyébként, aki a film készítésének idején már alkoholfüggő és kedélybeteg volt, a bemutató után másfél évvel feleségével együtt kettős öngyilkosságot követett el, bizonyos mértékben talán éppen a környezetváltozással és a népszerűséggel együttjáró, szinte feldolgozhatatlan stressz hatására.
„Aki a mi tanyavilágunkban az elsők között akar lenni, annak egy kocsmázását, egy legénykori botlását se emlegethessék föl” – adja meg a kőkemény verdiktet Pataki uram a filmben. Ő még foggal-körömmel ragaszkodna az ősi patriarchális rendhez, ahhoz a kemény és zord világhoz, amelyben jaj annak, akit egyszer valamiért szájára vesz a puszta. „Főd a fődhöz házasodik” – ismerteti ugyanő a tömör és megkérdőjelezhetetlen törvényt. Számára egyenesen elképzelhetetlen, hogy ezt a jól bejáratott szokást valaha bárki is keresztül akarná húzni. A fiatalok esze azonban már másfelé jár: az új gépekkel együtt új gondolatokat is birtokba vesznek, és már az élet több területén is az önállóságot tartják értéknek. Ők a holnapot figyelik a tegnap helyett, noha a hagyományaiba ágyazott otthonos közösségtől nagyon nehezen tudnak elszakadni. A Körhinta központi problémája így a múlthoz és jövőhöz való viszony, az egyén és közösség kapcsolata és az egyéni cselekvésé korlátai körül kristályosodik ki. Amikor az egyes szereplők a maguk tömör és ízes módján arról filozofálnak, hogy az ember élete a maga dolga, abba márpedig nem lehet beleszólni, a felületes szemlélő számára kissé közhelyesnek tűnő vita ráadásul egészen ingoványos talajra téved. Mert vajon mégis ki az, akinek nem ildomos beleszólni más dolgába? Általában mindenki jobban teszi, ha tartózkodik ettől? A filmbéli apa? Vagy netán maga a polgárainak szülői védelmet ígérő állam?
Nem járhatunk messze az igazságtól, ha azt feltételezzük, hogy a Körhinta kérdésfelvetése és végkicsengése már ösztönösen az 1956-os forradalom ideáit vetíti előre. A Talpalatnyi föld című film például hiába dolgoz fel hasonló történetet mindössze nyolc évvel korábban, a lezárásban az akkor még kikezdhetetlen ideológiának köszönhetően mind a hősöket, mind szerelmüket bukásra ítéli. A Körhinta zaklatottsága éppen a korábban szilárdnak hitt értékrend megkérdőjeleződéséből, a bizonytalanságnak imbolygó-lebegő képekkel és egyenetlen ritmusú vágással történő tolmácsolásából fakad. Fábri figyelembe veszi a szocialista realista művészi ábrázolás főbb szempontjait, de okosan inkább az önmagát leleplező realizmusra helyezi a hangsúlyt. Az anya egészébe így nem lehet belekötni, de a filmes eszköztár egyes elemei, a montázs, Hegyi Barnabás operatőr felejthetetlen felvételei vagy Ránki György zabolázatlan, a népi- és vurstlimuzsika szeszélyes váltakozására épülő zenéje, meglehetősen dekadens irányba terelgetik a nézők gondolatait. A film első jelenetében látható karneváli felirat („Le a burzsoá formalizmussal. Szocialista-realista esztrád cirkusz”), amelyet a szereplők elkeseredetten próbálnak megfejteni, így csak a mozik vendégei számára válik érthetővé, hiszen ők a film idejéhez képest a minimum három évvel későbbi jövőben tartózkodnak, ahol az addig fennálló rendszerrel szemben már gyakorolható némi szatirikus kritika.
Barkóczi Janka
A feladatok együttes beküldési határideje és a következő forduló megjelenése: 2012. április 2. Határidőn túl beérkezett megoldásokat nem fogadunk el!
A megoldásokat a email címre várjuk!
Feladat:
1) Készítsd el Fábri Zoltán rövid rendezői portréját!
2) Elemezd a Körhinta (1956) című film lakodalmi táncjelenetét az operatőri munka és a vágás szempontjából maximum 1 oldal terjedelemben!
Ajánlott irodalom:
Marx József: Fábri Zoltán. Budapest, 2004. Hirsch Tibor: Körhinta (filmelemzés) Vajdovich Györgyi: A magyar film az 1950-es években. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2010. Gyarmati György: Demokráciából a diktatúrába. 1945-1956. Budapest, 2010.
A Mozinet Magazin 2006 szeptemberében tanulmányi versenyt indított középiskolás diákok részére, melyeket azóta minden évben sikerrel rendez meg. A versenyen minden olyan iskola diákja részt vehet, amely regisztrált programunkba. A regisztráció és a csapatok indítása ingyenes!
színészpárost, Törőcsik Marit és Soós Imrét. Törőcsik Mari szépsége és tehetsége eleve mindenkit megbabonázott, Soóst pedig nemes egyszerűséggel csak a magyar Gérard Philipe-ként emlegették. A hazai fogadtatás hasonlóan pozitív volt, az Új Hang című folyóirat kritikusa például így értékelte a darabot: „Fábri kerüli a mondanivaló közvetlen kifejezését, az életet ábrázolja, nem szorul arra, hogy a szónoklás eszközeihez folyamodjék. Irtózik az álpátosztól, ezért van olyan hősi szuggesztív ereje filmjének, az ember ezért nem tudja kivonni magát egy pillanatra sem a hatása alól.” (Illés Jenő, Új Hang, 1956. 2. sz.)
a lezárásban az akkor még kikezdhetetlen ideológiának köszönhetően mind a hősöket, mind szerelmüket bukásra ítéli. A Körhinta zaklatottsága éppen a korábban szilárdnak hitt értékrend megkérdőjeleződéséből, a bizonytalanságnak imbolygó-lebegő képekkel és egyenetlen ritmusú vágással történő tolmácsolásából fakad. Fábri figyelembe veszi a szocialista realista művészi ábrázolás főbb szempontjait, de okosan inkább az önmagát leleplező realizmusra helyezi a hangsúlyt. Az anya egészébe így nem lehet belekötni, de a filmes eszköztár egyes elemei, a montázs, Hegyi Barnabás operatőr felejthetetlen felvételei vagy Ránki György zabolázatlan, a népi- és vurstlimuzsika szeszélyes váltakozására épülő zenéje, meglehetősen dekadens irányba terelgetik a nézők gondolatait. A film első jelenetében látható karneváli felirat („Le a burzsoá formalizmussal. Szocialista-realista esztrád cirkusz”), amelyet a szereplők elkeseredetten próbálnak megfejteni, így csak a mozik vendégei számára válik érthetővé, hiszen ők a film idejéhez képest a minimum három évvel későbbi jövőben tartózkodnak, ahol az addig fennálló rendszerrel szemben már gyakorolható némi szatirikus kritika.
