A Mozinet Magazin 2006 szeptemberében tanulmányi versenyt indított középiskolás diákok részére, melyeket azóta minden évben sikerrel rendez meg. A versenyen minden olyan iskola diákja részt vehet, amely regisztrált programunkba. A regisztráció és a csapatok indítása ingyenes!
Az immár hetedik alkalommal meghirdetett vetélkedő a 2012-2013-as tanévben Jankovics Marcell animációs filmrendező közreműködésével vezet be a kultúrtörténet és az animációs műfaj titkaiba.
Sorozatunk idén – a versenyben korábban részt vevők visszajelzéseinek megfelelően – a hazai filmtörténet, azon belül is az animációs film és a magyar mesekincs feldolgozásának témáját járja körül.
A Családi tűzfészek elején látványos felirat figyelmezteti a nézőt: „Ez a történet valódi, nem a filmben szereplő emberekkel történt meg, de velük is megtörténhetett volna.” A fehér betűkkel vibráló üzenet egyértelmű: a következőkben bemutatott sztori az adott formában fikciós, noha a valóságból vett konkrét elemek inspirálták azt. Ennek ismeretében különösen izgalmassá válik az a tény, hogy az alkotás 1978-ban éppen a mannheimi dokumentumfilm-fesztivál nagydíját nyerte el.
Vajon hogyan eshetett meg ez az apró „szabálytalanság”? Csupán a szervezők voltak kissé figyelmetlenek vagy egy álruhás játékfilm győzte le fair versenyben a valódi dokumentumfilmeket?
A film stiláris koncepciójának lényege, hogy – noha a dramaturgiai megszerkesztettséget tekintve kétségtelenül fikcióról van szó – következetesen dokumentarista alkotásokra jellemző formai megoldásokat használ. Az operatőrök (Pap Ferenc és Mihók Barna) alapvetően két kamerával dolgoznak, amely ugyanazt az improvizatív jelenetet rögzíti. A szereplők nem hivatásos színészek, hanem amatőrök, akiknek a rendező előzetesen csak egy-egy szituáció leírását adja meg. A felvétel során a felvázolt helyzetnek megfelelően kell viselkedniük, de nem előre betanult szöveget adnak elő, hanem mindig saját temperamentumuknak megfelelően, spontán reagálnak az eseményekre. Tarr Béla egy interjúban így beszél a mély empátiát igénylő munkamódszerről: „Ha az ember civilekkel forgat, állandóan tudatában kell lennie, hogy a film után ők visszamennek a saját közegükbe, környezetükbe és tovább élik a maguk életét. A szereplők: partnereink, segítőtársaink valaminek a kifejezésében, és a film minden kockájának felvételénél úgy kell dolgoznunk, hogy az semmiképpen se hathasson vissza károsan arra, aki a segítségünkre volt. A maga egyenrangú partnereivel az ember soha nem teheti meg, hogy olyan helyzetbe hozza, ami megalázza őket." A szereplők számára kiválasztott helyzetek a film nagy részében mégis feszültséggel terheltek, vagyis olyanok, amelyek nagy valószínűséggel váltanak ki végletes indulatokat a résztvevőkből. Az egyes karakterek számára megadott különböző instrukciók nyomán a vasárnapi ebéd tere pillanatok alatt háborús övezetté változik, a tanács lakáskérdésekben illetékes hivatala pedig a világ legrészvétlenebb és legkellemetlenebb helye lesz. Az egymást szünet nélkül követő konfliktusok összeadódnak és egyfajta megfoghatatlan, de folyamatos feszültséget teremtenek az elbeszélésben. A konstruáltság leginkább ezen a ponton válik érzékelhetővé, hiszen a sok sematikus, intenzív érzelmet kiváltó szituáció értéke a végső elszámolásban együttesen lép működésbe. A sablonos helyzetek monotóniáját feloldja a spontán vizualitás, mert a kézikamera bizonytalan remegése, a rengeteg közeli felvétel, a műtermi világítás és a képek megkomponáltságának látványos hiánya a kiszámíthatatlanság izgalmát teremti meg.
Tarr Béla nem egyedüli alkotó, aki mondandója megformálására hasonló megoldásokat választ a korszakban. A 70-es évek magyar filmművészetének ezt a jellegzetes irányát sokszor „Budapesti Iskola” néven nevezik, amelynek sajátos szellemiségét számos kiemelkedő darab örökítette meg. A Budapesti Iskola felemelkedése erősen összefügg azzal a meglehetősen skizofrén politikai-szociális helyzettel, amellyel az évtizedben működő értelmiségiek kénytelenek voltak szembesülni. Szerencsés Károly történész a korszakkal foglalkozó művében megállapítja, hogy a Kádár-rendszer idején a valóság és a látszat ellentéte ekkor volt a legnagyobb, hiszen az olajárrobbanást követően, a gazdaság mélyrepülése miatt kialakuló válságot a vezetők ideiglenes- és félmegoldások sorával, az életszínvonalat bármilyen áron fenntartó kompromisszumokkal igyekezték elfedni. Azok, akik valamit is érzékeltek helyzet súlyosságából, nem elsősorban racionális, inkább erkölcsi alapon közelítették meg a problémát. A művészekben felerősödött a nap mint nap megtapasztalt valóság ábrázolása iránti igény, amelyet korábban már a szociológiai filmcsoport létrehozására felszólító kiáltványban ideológiai szinten is megfogalmaztak. A Filmklutúrában 1969-ben megjelent szöveg elveit a Balázs Béla Stúdió dokumentumfilm-iskolájának tevékenysége aztán látványos hatékonysággal a gyakorlatba is átültette. Sorra születtek azok az alkotások, amelyek fikció és dokumentumfilm határán egyensúlyozva, a két módszert különböző arányban vegyítették. Fikciós alapra épülő dokumentumfilmek és a cinema verité eszközeivel megvalósított játékfilmek örökítették meg ugyanazt a kilátástalan és lehangoló valóságot, ugyanazzal a vehemenciával egészen a következő évtizedig.
A Mozinet Magazin 2006 szeptemberében tanulmányi versenyt indított középiskolás diákok részére, melyeket azóta minden évben sikerrel rendez meg. A versenyen minden olyan iskola diákja részt vehet, amely regisztrált programunkba. A regisztráció és a csapatok indítása ingyenes!
kumentarista alkotásokra jellemző formai megoldásokat használ. Az operatőrök (Pap Ferenc és Mihók Barna) alapvetően két kamerával dolgoznak, amely ugyanazt az improvizatív jelenetet rögzíti. A szereplők nem hivatásos színészek, hanem amatőrök, akiknek a rendező előzetesen csak egy-egy szituáció leírását adja meg. A felvétel során a felvázolt helyzetnek megfelelően kell viselkedniük, de nem előre betanult szöveget adnak elő, hanem mindig saját temperamentumuknak megfelelően, spontán reagálnak az eseményekre. Tarr Béla egy 
