2014. szeptember 11. csütörtök

Az október 2-től látható Viktória – A zürichi expressz  (16) egyik szereplője Szabó Simon, akire a közönség jól emlékezhet többek között a Moszkva térből, vagy az idei év legnagyobb magyar sikeréből, a Megdönteni Hajnal Tímeát-ból. A színészkedés mellett Szabó rendez is, és tehetségéről most duplán győződhetnek meg a Viktória nézői: legfrissebb rövidje, a Fal a Viktória kísérőfilmjeként kerül a mozikba.


Bár az alkotás csak most debütál országosan hazai közönség előtt, már eddig is szép nemzetközi sikert aratott: díjat nyert a finnországi Tampere Rövidfilm Fesztiválon, így automatikusan jelölték az Európai Filmakadémia idei rövidfilm díjára. A Fal nem csak alkotójában, de tematikájában is passzol a Viktóriához. A történet főszereplője a 16 éves Laci (Tóth Sándor), az alkalmi munkákból élő cigány fiú. Társaival együtt kőműves munkát kap, egy falat kell építenie. Az építmény befejezésekor pillant be először mögé, amikor ledöbbentő felfedezést tesz.

Szabó a főszerepre azt a Tóth Sándort kérte fel, akit jól ismerhetünk Groó Diana Vespa című alkotásából. Társai nem színészek, hanem valódi építőmunkások, a forgatás környékén élő amatőrök voltak. A Fal gyártója a Proton Cinema, producerei Petrányi Viktória és Berkes Juli, operatőre pedig Czomba Albert, aki a rendező első nagyjátékfilmjét, a Papírrepülőket is fényképezte.






2021. június 3. csütörtök

.jpgMa hozták nyilvánosságra, hogy a 74. Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába válogatták az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó új filmjét, A feleségem története című alkotást. A film férfi főszereplője Gijs Naber holland színész, női főszereplője pedig a világhírű Léa Seydoux. A világ legnagyobb presztízsű, A-kategóriás filmfesztiválját idén július 6-17. között rendezik meg. A szenvedély labirintusába invitáló fordulatos, sodró tempójú film idén ősszel kerül a hazai mozikba a Mozinet forgalmazásában.


2021. március 30. kedd

MNFNX_fbe_2021.jpgA mozik nyitására várva ezúttal online, a Budapesti Távmozi felületén április 5. és 11. között újra megrendezésre kerül a X. Mozinet Filmnapok. Minden este egy-egy film látható, az egyes előadásokat pedig kiegészítő program kíséri. A jegyelővételre már megkezdődött, az esemény Facebook-oldala pedig folyamatosan frissül az aktuális információkkal.


2021. március 16. kedd

2021. március 15-én kihirdették a 93. Oscar-díjátadó gála jelöltjeit. A legjobb egészestés animációs film kategória öt esélyese közé került a Csibefutam és a Wallace és Gromit alkotóinak legújabb, stop-motion technikával készült alkotása, a Shaun, a bárány és a farmonkívüli. A díjátadóra április 26-án kerül sor. A film most is látható több hazai szolgáltató, köztük a Cinego kínálatában.


2021. február 12. péntek

A Mozinet kisfilmpályázatot hirdet iskolásoknak és felnőtteknek a Vadlovak – Hortobágyi mese című lenyűgöző látványvilágú természetfilm kapcsán. A legjobb pályaműveket a nagyközönség is megnézheti majd a Vadlovak kísérőfilmjeként április 22-től országosan a mozikban.


2021. január 22. péntek

 A Joaquin Phoenix produceri közreműködésével készült Gunda  (6) egyszerre intim portré egy állatcsaládról és megdöbbentő erejű, szöveg nélküli dokumentumfilm, amely különleges vizuális megközelítéssel tesz fel súlyos morális kérdéseket. A film most az országos mozibemutató előtt, február 12-én és 14-én a Távmozi műsorán látható. Jegyelővételre ezen az oldalon van lehetőség.


2021. január 22. péntek

Vadlovak – Hortobágyi mese játékfilmhez hasonló történettel és látványvilággal mutatja be a vadlovak és a hortobágyi puszta izgalmas világát, úgy ahogyan azt még biztosan nem láttuk. A természetfilm április 22-től látható országosan a mozikban, amennyiben a járványügyi intézkedések lehetővé teszik.


2020. december 19. szombat

Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre  (16) című rendezése a legjobb film díját, a főszerepet alakító Stork Natasa a legjobb színésznő díját nyerte el. A valóság és képzelet határán játszódó szerelmesfilm Magyarország hivatalos Oscar-nevezése, és hamarosan látható lesz az Egyesült Államokban is.


2020. november 26. csütörtök

Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre  (16) című filmjét nevezte Magyarország a 2021-es Oscar-gálára. Számos fesztiválszereplése mellett nagy sikerrel vetítették a hazai mozikban, a szeptemberi premiertől az őszi bezárásáig közel 20.000 néző látta. A filmre továbbra is nagy az érdeklődés, december 1-től pedig a Cinego felületén keresztül szabadon választott időpontban megtekinthető online.


2020. november 16. hétfő

Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre  (16) című filmjét szeptember 24-től egészen az őszi bezárásáig vetítették nagy sikerrel a hazai mozik, eddig közel 20.000 néző látta. Az érdeklődőknek azonban az elkövetkező hetekben sem kell lemondania róla. November 22-én, azaz vasárnap este 8 órakor a Művész Távmozi programjában közönségtalálkozóval összekötve tekinthető meg a film.


2020. november 7. szombat

A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre  (16) nyerte a legjobb játékfilm díját Philadelphia nemzetközi filmfesztiválján. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült romantikus drámát már több mint 18 ezren látták a hazai mozikban.


2020. október 13. kedd

2020. október 22. és 25. között rendezik meg a X. Mozinet Filmnapokat. Budapest mellett Békéscsaba, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szentendre, Székesfehérvár, Szolnok, Szombathely, Tapolca és Veszprém ad otthont a világ legnagyobb fesztiváljait megjárt nyolc filmnek, jóval a hazai országos mozibemutató előtt. Az egyes vetítésekre már megkezdődött a jegyelővétel. Az előadások szájmaszkban látogathatók, a mozikat pedig rendszeresen fertőtlenítik, hogy a filmrajongók a maximális biztonságban láthassák az év legjelentősebb art filmjeit. Több vetítés után izgalmas, a filmekben felvetett témákhoz kapcsolodó beszélgetést is rendeznek a budapesti Puskin moziban.


2020. szeptember 16. szerda

Immár nyilvános, hogy 2020. október 22. és 25. között rendezik meg a X. Mozinet Filmnapokat Budapesten és 14 további magyarországi városban. Idén a járvány miatt sok film nemzetközi bemutatóját elhalasztották, de a Filmnapok válogatásába így is bekerült nyolc alkotás, amelyeket akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt tekinthetünk meg. Ezúttal is a legnagyobb nemzetközi filmfesztiválok – Sundance, Velence, Berlin és Cannes - címeiből állt össze a program. 


2020. július 31. péntek

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál bejelentette hivatalos programját, melybe beválogatták a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre  (16) című magyar filmet.


2020. július 24. péntek

Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjével Horvát Lili rendező meghívást kapott a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Giornate degli Autori versenyprogramjába. A film a Szerdai gyerek (2015) című többszörös díjnyertes alkotás után Horvát Lili második nagyjátékfilmje, mely a világpremiert követően, szeptember 24-én érkezik a magyar mozikba a Mozinet Kft. forgalmazásában.


2020. április 27. hétfő

Nyolc Lola-díjat kapott a Kontroll nélkül a rendkívülire sikerült Lola díjátadón: a nagyszabású gála ezúttal elmaradt, a hírességek online csatlakozhattak be az eseményre. Nora Fingscheidt filmje elnyerte a legjobb film, rendező, forgatókönyv, vágó és hang díját, valamint elismerték a női (Helena Zengel) és férfi (Albrecht Schuch) főszereplőt, és a női mellékszereplőt (Gabriela Maria Schmeide) is.


2020. április 21. kedd

A Budapest Film Zrt. ma indította el a Budapesti Távmozit, melynek keretében számos mozifilm tekinthető meg otthoni keretek között.


2020. március 5. csütörtök

Az elmúlt időszak legmegosztóbb magyar filmje immár a Telekom kínálatában! A többek között a Mary PopKids, a Fran Palermo, Deep Glaze és a Hősök zenéivel aláfestett FOMO – Megosztod, és uralkodsz az ezredfordulón születettek hiteles filmje. Olyan lendülettel visz be a fiatalok mindennapjaiba – és éjszakáiba –, ahogy magyar filmtől még nem láthattuk.


2019. november 11. hétfő

A Valan - Az angyalok völgye és az Országos Rendőr-Főkapitányság közös kezdeményezést indít az eltűnt gyerekek mielőbbi megkerüléséért. A november 21-én mozikba kerülő Valan - Az angyalok völgye egy lélektani krimi az emberkereskedők után nyomozó nagyvárosi rendőrről. A film készítői, forgalmazója a Mozinet és az Országos Rendőrfőkapitányság sikerrel záruló nyomozási eseteket bemutató videókkal hívja fel a figyelmet arra, hogy közös odafigyeléssel segíthetünk az eltűnt gyerekeknek hazatalálni.


2019. szeptember 25. szerda

Bagota Béla első mozifilmje, a Valan – Az angyalok völgye az október 11-én kezdődő varsói filmfesztiválon lesz először látható. A skandináv bűnügyi történetek nyomvonalán haladó, éjfekete és sokkoló thrillert a varsói világpremiert követően november 21-én műsorra tűzik a hazai mozik.


2019. szeptember 19. csütörtök

A 9. Mozinet Filmnapok programjában idén kilenc film tekinthető meg, akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt. A filmek között szerepel Bong Joon-ho legújabb rendezése, az Élősködők (Parasite), amely idén a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legrangosabb elismerését, az Arany Pálma-díjat nyerte el, valamint egy magyar premier, a Valan – Az angyalok völgye is. A Mozinet Filmnapokat idén 2019. október 17-20-ig Budapesten és számos vidéki városban rendezik meg.



Mozinet Kft. mail:
további információk ...